Nemzeti Gyásznap - október 6. - Gyulai Lászlóné írása és képei

Nyomtatóbarát változat

Képek

Magyarország kormánya 2001-ben nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-át az aradi vértanuk kivégzésének napját. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően császári megtorlás során, Pesten kivégezték gróf Batthány Lajost Magyarország első miniszterelnökét. Ugyanezen a napon a szabadságharc 12 tábornoka Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsei Károly, és egy főtisztje Lázár Vilmos, szenvedett vértanúhalált Aradon.  Ezen a napon a településeken a középületekre kitűzik a gyászlobogót az állami lobogót félárbocra engedik. Településünkön a Hősök terén tartottak megemlékezést erről a napról. A műsor a Himnusz éneklésével kezdődött, majd ünnepi beszédet mondott Dr. Kiss Béla a Baktalórántházai Járási Hivatal vezetője. Az általános iskola alsós tanulóinak műsora következett felidézték a forradalom eseményeit méltóképpen emlékezve a vértanukra. A történelmi egyházak képviseletében Bodnár Máté református tiszteletes úr köszöntötte a megjelenteket és tartotta a gyászszertartást, majd közösen imádkozott a téren tiszteletüket tevő emlékezőkkel. A Honvéd sulisok közreműködésével településünk vezetői, a civil szervezetek vezetői és az intézmények vezetői elhelyezték az emlékezés koszorúit az emlékműnél, és a Szózat szavaival ért véget a megemlékezés.

Hírek

Aktuális hírek