Költészet napja 2016. - Gyulai Lászlóné írása és képei

Nyomtatóbarát változat

Képek

A költészet napját hazánkban 1964 óta József Attila születésnapján ünneplik. Településünkön is ünnepi műsorral készültek a Művelődési Ház nagytermében az általános iskola és a nyugdíjas egyesület részvételével.

Ruff Annamária a költészet jelentőségéről annak nagyságáról beszélt bevezetőjében. Mindennapjainkhoz hozzátartozik a próza a vers megismerése, és annak megítélése nem a költő érdeme, hanem az utókor az olvasó döntése, hogy maradandó-e az alkotás. Az ünnepségen részt vevők részesei lehetnek a magyar költészet szépségének, ebből az alkalomból József Attila „Születésnapomra” című versét szavalta el.

Ákli Mártonné Váci Mihály verseit választotta mivel a Művelődési Ház névadója, a versei érthetőek a mai napig igazak, és mindenkihez szólnak. Elmondta még, hogy ő Váci Mihályt a főiskolai tanulmányai alatt személyesen ismerte. Nagyon szerény közvetlen fiatalember volt. Soha nem tagadta meg a szülőföldjét, mindig hű volt a hazájához.

A Dió duó következett, akik megzenésített verseket adtak elő, műsorukba bevonták a közönséget, akik igen aktívan vettek részt a műsorban.

Hírek

Aktuális hírek