Tanévzáró a Leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskolában - 2016. - Gyulai Lászlóné írása és képei

Nyomtatóbarát változat

Képek

Tanévzáró ünnepségre gyűltek össze az iskola tanulói az iskolában osztályfőnökükkel és a pedagógusokkal közösen. Az ünnepi műsor a Himnusz meghallgatásával kezdődött, majd az első osztály tanulói a nyárra készülődve egy kis táncos műsorral kedveskedtek az iskola tanulóinak. Az igazgató úr beszéde következett, amiben beszámolt a tanévben történt dolgokról, eseményekről. Elmondta milyen rendezvényeken szerepeltek az iskola tanulói, milyen versenyeken vettek részt és képviselték az iskolánkat szerte a megyében megrendezett versenyeken. A megérdemelt jutalmak átadása következett a kitűnő tanulók és a versenyeken résztvevők jutalomkönyvet kaptak. Polgármester úr átadta az önkormányzat által alapított tanulói ösztöndíjat, amit azok a gyerekek kapnak, akiknek legalább 4,5 a tanulmányi átlaga. Biztatott minden tanulót a jó eredmény elérésére, hogy a következő tanévben újra ki tudják ezeket a díjakat osztani. Igazgató úr jó pihenést kívánt a tanulóknak, kérte vigyázzanak magukra, hogy az új tanévben mindenki itt lehessen. Bejelentette a legjobban várt mondatot a 2015-2016-os tanévet bezárta, amit hatalmas ujjongás követett. A Szózat meghallgatása után átvehette minden tanuló az iskolai bizonyítványát megkezdődött a nyári vakáció.

Hírek

Aktuális hírek