Búcsút vettünk a ballagó diákoktól és iskolánk igazgatójától

Ma nemcsak a végzős diákoktól búcsúztunk, hanem egy olyan embertől is, aki tizenkét éven át meghatározó alakja volt a Leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskolának: Iklódi László igazgató úrtól.

"A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik.”/Jókai Mór/

Tizenkét esztendő hosszú idő. Egy intézmény életében pedig különösen az, mert ezek az évek meghatározzák egy iskola irányát, szellemiségét, közösségi erejét. Igazgató úr vezetése alatt iskolánk nemcsak megtartotta, hanem meg is erősítette centrumiskolai szerepét a térségünkben. Egy olyan stabil, megbízható oktatási központtá vált, amelyre méltán lehet büszke a település, a járás és a Kisvárdai tankerület is. A tankerület iskolái közül a leveleki a tanulói létszámot, a felszereltséget, a szakmai felkészültséget tekintve az egyik legnagyobb és a legszínvonalasabb általános iskolává vált, amely Iklódi László vezetői munkásságának elismerésre méltó eredménye.

Mindez nem jöhetett volna létre egyedül, ahogyan igazgató úr fogalmazott A célok megvalósításáért elkötelezetten dolgozó csapatot épített maga köré. Mindig számíthatott kollégáira, a diákokra, a szülőkre és a település önkormányzatának együttműködésére. Az iskola szakmai munkaközössége nemcsak erőssé, hanem példaértékűvé vált: ennek alapját a felkészült pedagógusok, az értékes, a tudásra fogékony tanulói közösség, a támogató szülői munkaközösség és az évek során kialakult, bizalomra épülő iskolai légkör adta.

Tanári pályafutása alatt számtalan diák számára volt iránymutató, támogató és inspiráló. A munkájának köszönhetően sok fiatal tehetség bontakozhatott ki, és számos életút indult el a siker felé.

Az évek során tudást és értékeket adott át: türelmet, kitartást, becsületességet és szeretetet. Tanítványai fejlődtek az iskolai tantárgyakban, különösen a szak tantárgyai, a történelem és földrajz területén és ezen túl az életre is felkészültek.

Köszönjük az elhivatott munkáját, emberségét, példamutatását, és azt a tiszteletteljes jelenlétet, amellyel vezette az iskolai közösséget, és nevelte a település fiataljait. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Levelek Nagyközség Ömkormányzata nevében a ballagási ünnepségen személyesen is megköszönhettük mindezt és gratulálhattunk a miniszteri elismerő okleveléhez.

Szívből gratulálunk! Egészségben gazdag, új kihívásokkal teli, boldog nyugdíjas éveket kívánunk!

/Levelek Nagyközség Önkormányzata nevében Dr. Turóczyné Dr. Székely Anita polgármester/

Magyar falu program Széchenyi Alap